Balogh József Könyvtár

Balogh József, aki az iskola megalakulása óta volt tagja volt a tantestületnek, 2011 decemberében, hosszan tartó betegség után hunyt el. Életének nagy része a könyvekkel forrt össze, ezért neveztük el róla az iskola könyvtárát.

Balogh József 5 évig tanított a Reményik-iskolában.

Számos verseny fűződik most is a nevéhez, amire büszke a család. Könyvei és versei ezután is tanítanak, hisz helyet kaptak az iskolai könyvtárban is.

Emellett barátja, egy budapesti írónő felajánlotta Balogh József munkásságáról szóló dokumentumgyűjteményét, melyet 23 éven át gyarapított. Utolsó könyvének bevételéből pedig egy nevét viselő alapítványt hoztak létre.

Válogatás Balogh József verseiből:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Tavasz

 

Fészket rak a jó idő,

gólyanép is haza jő.

 

Itt totyog a patakpart,

a sok vadlúd vele tart.

 

A Nap szeme ide lát,

kedvet nyílik a világ.

 

Hóvirágom tavaszol,

szívem zenét zakatol.

 

A park csupa szerelem,

benne magam keresem.

 

Április

 

Bárányég

kékboltos,

barkát bont,

fényfodros

záport vet,

virágzik,

fagyokkal

vitázik.

 

Méhet költ,

akácot,

ibolyás

világot.

Májusra

ünnepet

kezéből

ád neked,

s táncba visz

magával,

menyasszony-

faággal.

 

Álom

- Gyermekdal –

 

Hegyre hágunk,

rétet járunk,

virágokra

rátalálunk,

néha ázunk,

meg nem állunk,

madárdalos

kedvet játszunk,

fény a társunk,

erre várunk,

dől a sátrunk,

hahotázunk,

széllel szállunk,

parolázunk,

mosolyokból

van a házunk,

teli zsákunk,

vacsorázunk,

sikerekhez,

gratulálunk,

mesét látunk,

szívet tárunk,

addig élünk,

míg az álmunk.

 

Ősz

 

Szétszakadt a felhő,

- záporoz a zápor –

nincs, ki összeöltse,

ősz van. Ősz lett mától.

 

Hosszabbak az éjek,

nagyobbak a csöndek,

egy-egy bátor madár

száll neki a ködnek.

 

Utcaseprő-szélben

levél pördül táncra,

sok lehulló társa

vele együtt járja.

 

Esti dal

 

Cipel már az alkonyat,

tópart brekeg, békahad.

 

Tücsök zenél tücsökül,

csillagfényt kap örökül.

 

Fenn mélyalvó, vén harang,

lenn pókháló, néma rang.

 

Pihenne egy rózsaág,

titkot zsong a lápvilág.

 

Nincs az őznek

 

Nincs az őznek

főbérlete, albérlete,

zimankóban

didergőzik az élete.

Panaszolná

éhét-szomját fűnek-fának,

mert a zúzos

füvek és fák nagyon fáznak.

Ingyen otthon

marad hát a nyitott erdő,

így tanul meg

telet félni, amíg felnő.

 

Télelő-telelő

 

Fehér lett a fenyőfasor álma,

hó hullott az örök-tű-ruhákra.

Vadászatra indult el a tél is,

riadót fújt mezőkön a szél is,

nyomában ma újra a csönd csörtet,

mégis félnek, rettegnek az őzek.

 

Ádventi mesélő

 

Mesélj Erdély minden hegye,

igazakról szólj, te mese…!

 

Ábel járj a rengetegben,

véle kószál gyerek-kedvem,

Dsida Jenő beteg szíve

verset dobban, s ennek híre

szétröpül a mezőn, réten,

Elek apó jő ott éppen,

s ahol a szél lombot ríkat,

és vadászok vadat bíznak,

Áprily vár nagy-figyelve,

gondol vajon most a versre?,

a Hargitán kedves vándor,

Kányádi jár, az ősz Sándor,

dalokat gyűjt Kallós Zoltán,

hallik messzi Krasznahorkán,

Sütő András Vásárhelyen

ír, s a papír szókat terem,

égi-földi csöndességben,

mind-mind Isten közelében…

 

Játékország kis királya

 

Hol volt, hol nem: messzi tájon,

Óperenciás határon,

ott járt az én varázs-álmom,

az röpített tündérszárnyon,

de jó is volt vele szállnom!

 

Elvitt engem Meseföldre,

ott maradnék mindörökre,

ha ébredés

reggel értem el nem jönne,

és ha vissza sosem hozna:

emeleti otthonomba,

úgy az éltem

csupa-csoda álom volna,

így telhetne

egész napom, minden éjem!

 

Álmomat most megidézem:

Boltba mentünk kisfiammal

Hol-Volt-Hol-Nem-Áruházba,

áruházi Játékvárba.

Kapujában nem állt strázsa,

s jöttünket várva várta

áruházi

Játékország nagy királya!

Szó-ami-szó:

pompás volt a palotája.

 

Apa, gyere, menjünk beljebb!

Itt a napok gyorsan telnek,

lesz rám időd, nincs itt óra,

nem kell térni nyugovóra:

éjszaka sincs, nappal van csak!

Nézd a fürge

matchbox-taxik hogy’ szaladnak,

s játékból van ajtó-ablak!

 

Legó-trónján ült a király,

mellette a királyleány:

szöszke hajú, öt-hat éves.

„Itt élnem, jaj, olyan rémes,

van bár fagyi, torta, krémes,

unatkozni

mégis szörnyen szörnyűséges!

Játékország

bölcs királya az apukám,

jó a lelke, nincsen párja.

Mindenem van,

ami fontos földön-égen,

csupán egy jó,

egy igazi

játszótárs hiányzik nékem!

Mért nem szerez?

én nem tudom,

pedig folyton erre kérem!”

Több se kellett kisfiamnak!:

„Unatkozni dehogy hagylak,

leszek én a játszótársad,

itt bizony az

óvónénik sem zavarnak!

Játékaid mind ránk várnak,

építhetünk palotákat,

tornyot rájuk több, mint százat!

 

Apa, figyelj,

Király bácsi -látom- ráér,

ezért egy kis

beszélgetés éppen ráfér,

ha nem akar beszélgetni:

sakkozz vele,

s láthatod: a

bölcs királynak mint fő feje!”

Majd ezt mondta:

„Tudod mit, te kis királylány?,

hétfőn együtt

menjünk el az óvodába,

s te leszel az

óvodánknak királylánya,

mint én voltam tinálatok

-pár órára-

Játékország kis királya!

 

Dalocska

 

Madárdalnak kéne lenni,

búzaszálról énekelni,

hasítani kitárt égbe,

karon fogva széllel menni

embertelen messzeségbe…

 

Egyszer aztán visszajönni,

az Istennek megköszönni,

szép szavakkal utat járni,

az unalmat könyvvel ölni,

s mosolyokra rátalálni!

 

Madár mondja

 

Madár mondja, indulok,

dalaimban nincs szutyok.

 

Apám az Ég, Föld: anyám

nem tévelygek el talán.

 

Lentről mező, könnyű rét

illata mond, súg mesét.

 

Erdő kedvel, hegy, a domb,

fészket kínál, óv a lomb.

 

Száll a szél, a szólt szavak,

megitat egy hű patak.

 

Fénnyel köszönt fönn a Nap,

megbámulja szárnyamat!

Elköltözöm, megjövök,

hitem hazám így örök.

 

Balatoni őszelő

„Mindenre van erőm Krisztusban,

aki megerősít engem.”

Fil. 4, 13

Hattyúnépnek alig akad eleségül.

Pihen a táj, a Balaton őszbe készül.

Magányomat magammal a partra hoztam.

Láncra kötött csónak, mondd, a gazdád hol van?

Békét ásít a vén móló minden álma,

a kis pókok szorgalmasan körbe járva

szövik az éjt, újabb napot félve félnek.

Csillagai töprengenek messzi égnek.

Víz hullámzik, csönd is, szó is át a mába,

fény nyújtózik erdők, rétek dallamára.

 

Örökélet

 

Erdőt vigyázz,

óvd a fákat,

ne törd le a

fészkes ágat,

s úgy őrködd

a rétek rendjét,

mint a mezők

tarka csendjét!

 

Napfürdető

 

Drága Nap, te, fények anyja,

kérlek, soha ne hagyd abba

Földünk fénnyel fürdetését,

simogasd a fáknak fészkét,

érlelj búzát, cukrozz meggyet,

jégvirágunk mind leszedjed!

Sugaraid’ küldd Hazámba,

nézz be minden iskolába,

barátkozz az enyhe széllel,

aludj, álmodj, pihenj éjjel,

fényfürdőztess sztán újra,

te légy a nyár napos útja,

hírnöke az új tavasznak,

szőlőt szedő őszi napnak,

és a telet is szeressed,

fűnek, rétnek te adj kedvet,

sőt, mi is csak addig élünk,

míg az égre fényt remélünk,

Isten legszebb ajándékát,

s hogy ide érj, ne kérj létrát!

 

Garabonciás

 

Világjáró vándor vagyok,

pedig nincs is lábam,

éjjel-nappal barangolok,

télen, ősszel, nyárban,

tavasz-héthatárban.

 

Néha lustán lengedezem,

máskor felhőt fújok,

hatalmas a köpönyegem,

el soha nem bújok,

dús hajakba túrok.

 

Kezem földtől égig ér fel,

hőgutától védek

embereket, sok-sok széllel

együtt éldegélek,

semmitől se félek!

 

Vihar az én öregapám,

öreganyám orkán,

ilyen leszek én is talán,

fönn a hegyek ormán

élem ki a formám!

 

Mozaik

 

Nem törődve semmivel,

rét rigózik, csönd figyel.

 

Harkályoznak karcsú fák,

tövist gyűjt a rózsaág.

 

Pitypalattyos ég alatt

lepkét hajt a pillanat.

 

Eltikkad a vén mező,

a szél szellőt kergető.

Álmos égen megágyaztak

a szorgalmas angyalok,

és az éji öt-hat órát

pirkadatig

ringatják a csillagok.