
Tanévnyitó ünnepség 2021.
2021. szeptember 07.
Szeptember 5-én az alsó tagozat, szeptember 6-án pedig a felső tagozat diákjai vehettek részt a tanévnyitó ünnepségen. Ezen az alkalmon köszöntöttük új tanulóinkat, s vehették át az elsősök az iskola jelvényét és a gyülekezet, valamint a tanítók jelképes ajándékát.

Két előadással érkezik Szombathelyre Uzsalyné Dr. Pécsi Rita
2021. szeptember 04.
Két előadással érkezik Szombathelyre Uzsalyné Dr. Pécsi Rita neveléskutató, melyre szeretettel várják az érdeklődőket. Részletek a plakáton:

"Száll a lelkem..."
2021. augusztus 31.
A Nemzeti Összetartozás 101. évfordulójára készült a nyár folyamán egy verses, zenés filmösszeállítás, melyben közreműködtek iskolánk tanulói és tanárai is. Szeretettel gratulálunk a készítőknek és résztvevőknek!

Arany minősítést kapott a Massza
2021. augusztus 22.
A III. Országos Diákszínházi Fesztiválon tarolt a Reményik Suliszínház. A Kalapos Éva regénye alapján készült Massza című színdarabot a zsűri három díjjal is jutalmazta.

Igényelhető a COVID-19 elleni oltás
2021. augusztus 19.
Közeledik az iskolakezdés, amelyre ezúttal is még a koronavírus-járvány elleni védekezés jegyében készül az ország. A kormány lehetővé tette, hogy a 12 év feletti diákok az iskola falai közt is felvehessék a COVID-19 elleni oltóanyagot.

Tanévkezdési információk
2021. augusztus 19.
Tisztelt Szülők, kedves Gyerekek! Lassan megkezdődik a 2021/2022-es tanév, erről néhány információ:

Megújult a bobai óvoda
2021. augusztus 17.
A bobai önkormányzat sikeres pályázatának köszönhetően megújult intézményünk óvodája. Az ünnepélyes átadót augusztus 14-én tartották, a szentelési ünnepség ősszel lesz majd.

Országos Diákszínjátszó Fesztiválra készülnek színjátszóink
2021. augusztus 03.
Meghívást kaptak művészeti iskolánk középiskolás színjátszói - a Reményik Suliszínház - az Országos Diákszínjátszó Fesztiválra.
Megkezdődött az udvarfelújítás
2021. július 22.
Megkezdődtek a munkálatok iskolánk udvarán, pályázati forrás segítségével esővíz-elvezető rendszer kerül kialakításra, valamint térkő burkolatot kap a terület. Szeptemberben megújult iskolaudvarral várjuk tanulóinkat.

Az Év Zenekari Művésze
2021. július 20.
A 2020/2021-es évadban az “Év Zenekari Művésze” díjat Kerti Áron, a Savaria Szimfonikus Zenekar klarinétművésze nyerte el! Szívből gratulálunk iskolánk pedagógusának a szép elismeréshez!

Nyári cserkésztábor
2021. július 20.
A Reményik Sándor Cserkészcsapat idén is sikeres, élményekben gazdag nyári tábort tudhat maga mögött. Országosan egyedülálló módon, a protestáns összetartozást szimbolizálva, a Győry Vilmos Cserkészcsapattal karöltve terveztük meg és vettünk részt a megmérettetésen.
Napi ige
Iskolánk alapítványa
Testvériskoláink
Tehetségpont vagyunk
Örökös Ökoiskola vagyunk
Iskolánk Johannita védnökség alatt
Közösségi oldalaink
e-Igazgatótanács
<<< 553-564 565-576 577-588 589-600 601-612 613-624 625-636 637-648 649-660 661-672 673-684 685-696 >>>