Egy el nem küldött levél ...
2013-02-05 Azon a januári reggelen hosszú idő után ragyogó napsütésben érkeztünk az iskolába. Mindenütt vidám arcok, beszélgető csoportok, gyermekzsivaj. E szokásos képet a Reményikben Te is jól ismerted. Aztán az első óra után érkezett a hír: elmentél örökre. Néma csend, döbbenet……aztán könnyek. Szembesültünk a megváltoztathatatlannal. Többé már nem ügyelsz hajnalban, s nem köszöntöd mosolyogva az érkezőket.
33 évvel ezelőtt az ovisok Adrien nénije voltál. Aztán elvégezted a tanítóképzőt. A Tőled megszokott alapossággal, türelemmel vezetted a kicsik kezét, mikor a betűvetést tanulták, szeretettel javítottad a hibákat az olvasásukban. Gyönyörködtél egy-egy szépen megírt fogalmazásban, s elgondolkoztál azon, mit is tehetnél, ha valakinek nem sikerült szabatosan megfogalmazni gondolatait. Igyekeztél sikerélményhez juttatni a gyerekeket.
Nemcsak a tehetséges tanítványaidnak akartál segíteni. Felkaroltad a tanulási nehézséggel küzdő, illetve magatartászavaros diákokat is. Ezért tanultál ismét, s lettél fejlesztőpedagógus.
Tanítóként mindig ebben az épületben dolgoztál. Kezdetben az Úttörő Utcai, majd az Eötvös József Általános Iskolában. Ennek megszűnése után a Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola lett a munkahelyed, talán nem véletlenül.
Szeretett, jó kolléga voltál. A közösségünkre jellemző, ha bármilyen gondunk, problémánk akadt, mindig meg tudtuk beszélni. Arra törekedtél, hogy úgy szerezz érvényt akaratodnak, hogy közben ne bánts meg másokat. Ha ez néha mégis megtörtént, tudtál bocsánatot kérni, s ha kellett tudtál megbocsátani is.
Bár a magánéletedben nem volt gyermeked, mégis nagyon sok kisgyermek szeretett második anyukájaként. Te vagy számukra ma is - sokuknak már felnőttként - a TANÍTÓ NÉNI. Igen! Így! Csupa nagybetűvel! Hiszen nemcsak tanítottad őket, hanem nevelted is. Ha kellett megkötötted korcsolyázáskor a cipőfűzőjüket, az erdei iskolák anya nélküli estéin meséltél a szomorkodóknak, máskor letörölted a könnyeket, s vigasztaltad a kesergőket.
Betegséged idején is optimistán néztél a világba. Akkor is dolgozni akartál. Neked az iskola volt az életed. Egyéni gondjaid ellenére még mindig tenni akartál az ISKOLÁÉRT.
Bíztál Istenben. Betegséged, megpróbáltatásod idején is.
Mi is bízunk benne. Ezért- bár nagyon nehezen tudunk elengedni - megnyugszunk az Úr akaratában. Imádkozunk érted. Megígérjük, hogy vigyázunk az ISKOLÁRA, a GYEREKEKRE.
Még egy kérdés. Ugye a januári napsugarat Te küldted búcsúzóul? Köszönjük.
Nyugodj békében Adrien.
/Németh Adrien tanítónő emlékére 2013. február 5./