Iskolánk 15 éves jubileumi ünnepsége

2022. október 27-én a Reményik Sándor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola fennállásának 15 éves jubileumát ünnepelte.

Meghívott vendégek:

• Rostáné Piri Magda esperes asszony
• Horváth József pápai prelátus úr
• Gregersen-Labossa György iskolánk alapító lelkésze
• gyülekezetünk korábbi és jelenlegi felügyelője: Bánfi Péter és Lovass Tibor urak
• a gyülekezet presbitériuma
• testvériskolánk képviselői Szabó Edit igazgatónő és Bukovszky János igazgató úr.

Az ünnepséget néptánc tanszakunk Bölicze csoportja nyitotta meg.

A liturgikus keretek között megrendezett ceremónián a meghívott vendégeink között voltak olyan elballagott reményikes diákok, akikre itteni iskolai éveik alatt is és azóta is büszkék vagyunk.

A zenekarban közreműködtek volt tanítványaink, Borsics Anna és Badics Dóra fuvolán, Simon Benedek zongorán.

Benedek szavai:

„A Reményikben mindig figyeltek az emberre. Bármi probléma merült fel mindig segítettek a tanáraink. A közösség valami fantasztikus volt. Mindig meghallgattuk egymás bajait, és segítettünk. A tanárok pedig igazi példaképek voltak.”

Iskolánkban a képzőművészet is fontos szerepet tölt be, többen nyertek már felvételt a Művészeti Szakgimnázium képzőművész szakára. Heitler Dávid festészetet tanul, most 10. osztályos. A versek is közel állnak hozzá, műsorainkban, versmondó versenyeken emlékezetes pillanatokat köszönhetünk neki, és nem csak ezt, hanem egy festményt is, Reményik Sándorról.

„Úgy gondoltam, hogy nem nosztalgiázni szeretnék, vagy nem régi sulis emlékeket felidézni. Hanem valami igazat mondani a világról és a tanulásról.

Még az idén nyáron forgattam kortárs és nemrég elhunyt roma festők albumait és könyveit a kezemben. Teljesen véletlenül akadtam rájuk, mikor a könyvespolcról vadásztam valami nyári olvasni valót. Az egyikben olvastam egy rövid kis idézetet Oláh Jolán festőnőtől. Az idézet így szól: „…festettem, mert azt éreztem, hogy elvesz attól, amitől a bánat van” Az idézet talán egy interjúból származhat, talán egy kis magán írásból, ezt nem tudom, de azóta mindenhol előkerül az életemben ez a rövid kis mondat. Visszamenőleg is az eddigi iskolaéveimre. Kedves gyerekek, kedves pedagógusok. Azt hiszem ez volt tegnap, ma, és holnap is ez lesz a legfontosabb, amit mondani szeretnék. Az a csekély élettapasztalat, amivel rendelkezem is ezt igazolja. A munkátokban, a kezetek nyomában egy dolog számít és az az, hogy elvegyetek a gonosztól. Elvegyetek (és ezt hadd tegyem idézőjelbe) mind „attól, amitől a bánat van”.

Mindegy, hogy jogász leszel, orvos vagy tanár. Esetleg zenész vagy festő. Amit megtanulsz vagy már megtanultál ebben az iskolában, és majd később más iskolában, amit majd alkalmazol, még ha keserédes is, használd arra, hogy jót tegyél vele.

Megkértek arra, hogy beszéljek a képről. A kép elkészültét hosszas megfigyelés és elmélkedés előzte meg. Azt is gondolom, hogy a célnak megfelelően sikerült. Törekedtem a képességeim teljes kihasználására. A jövőben pedig mindenképpen abban a szellemben folytatom a munkásságom, hogy ez a kép egy mérföldkő és viszonyítási alap. A képpel kellően eggyé váltam a készítés során, így még nagyobb öröm az, hogy szeretett iskolámnak adományozhatom.

Így talán a végére csak annyit tennék hozzá, hogy leljétek benne örömötöket, tekintsetek kellő tisztelettel és jókedvvel a képre. Ugyanis titeket képvisel, kedves gyerekek. Azt a rendet és biztonságot, amit az iskola és azt a fiatalságot és szabadságot, amit a költészet.

A képek emlékeztetők is az életben. Emlékeztessen bennetek mind arra, amik Ti magatok vagytok. Mire vagyunk, és mire leszünk képesek.”

Kerti Júlia iskolánk kórusának oszlopos tagjaként énekével, zongorajátékával reményikes műsoraink és a Ten-Sing fellépések állandó szereplője volt.

Caldara: Selve Amiche c. dalát énekelte

Juli így emlékszik vissza iskolánkra:

„Jó volt reményikesnek lenni. Talán a legjobb az volt benne, hogy mindannyian biztonságban érezhettük magunkat itt. Mindenki ismert mindenkit, kíváncsiak voltunk a másikra. A napjaink vidám, családias hangulatban teltek, köszönhető ez a tanárainknak, és annak a légkörnek, amelyet csak egy egyházi iskolában lehet megtapasztalni.”

Sabáli Soma 

Reményik-gyűrűs, jelenleg is a színjáték tanszak tagja.

Szaxofonozott, Ten-sing csoportunk tagja volt, tanulmányi versenyeken kiemelkedő eredményeket ért el.

„Pár héttel ezelőtt megkértek, hogy írjak néhány sort arról, hogy mi jut eszembe amikor meghallom azt, hogy Reményik. Be kell, hogy valljam, nem vagyok túl jó az ilyen megbízásokban, de valahogy ez most más volt. Egyszerűen olyan meghatározó és kihagyhatatlan szerepe volt az életemben ennek az iskolának, hogy csak úgy repkedtek a gondolatok a fejemben. Végül arra jutottam - hogy mégse legyek túl hosszú - hogy leírom, amit szüleimmel mindenhol hangoztatunk. Nekem a Reményik a közösséget jelenti. Ez eredhet talán az iskola méretéből, a manapság kis létszámúnak mondható osztályokból, de szerintem leginkább a közösségben történő nevelésből. A folyamatos kapcsolattartás az osztályok között, az évfolyamokon átívelő ismertségek, a segítőkészség a diákok között, a tanárok egyénekre külön-külön odafigyelő nevelése és tanítása mind-mind hozzájárultak és járulnak ehhez. Nekem a Reményik az összetartó közösség. Anyukám egyik kedvenc története, mikor még alsóban hazaérve elmeséltem neki, hogy a felsős fiúk megengedték, hogy velük csocsózzunk. Azóta ez az érzés él bennem az iskolával, az iskolámmal kapcsolatban. Nekem Ez a Reményik.”

Ünnepi műsorunk közreműködőjeként Kocsis Barnabást is felkértük, aki jelenleg a Művészeti szakgimnázium 11. osztályos tanulója:

Kezdetben Barni furulyán tanult, majd szaxofonozott. Életének meghatározó részét ma is a szaxofon muzsika tölti ki. Hangszeres játékával iskolánk műsorait színesítette, regionális és országos versenyekről is szép helyezésekkel tért haza.

"Milyen volt Reményikesnek lenni? Első sorban jó volt, mert itt tanultam meg olvasni-írni, számolni, ami a mai társadalomban alapvető készség. Itt nőttem fel és bár sok lázongás volt bennem mindenféle dolog iránt, minden a végére megoldódott és sosem felejtem el azt a sok élményt, emléket, ami itt ért. Reményikesként egy kis családi közösségben éreztem magam, ha nem ment valami, személyes figyelem övezett, ha bármi ért ott voltak mellettem osztálytársaim, tanáraim. Sok jó emlék fűződik ide. Felvidéki kirándulás, történelem órák, a sok ünnepély és mindennek a szerény, de őszinte kisugárzása."

Paul Creston: Sonata 2. tételét hallhattuk tőle.

Zongorán kísért: Vlasitsné Kardos Éva

Németh Mira

Reményik-gyűrűs,

- Tanulmányi versenyeken kiemelkedő eredmények ért el már reményikes korában is, és most gimnazistaként is.

-  A művészetek is közel állnak hozzá, gimnazistaként is visszajár iskolánkba hegedűórára. Régi osztálytársaival együtt az iskolai áhítatok állandó résztvevője volt, azóta is örömmel vállalják a zenei szolgálatot.

Végzett diákjaink közül hárman, Papp Ildikó, Tiborcz Dániel és Gregersen-Labossa Mátyás az Evangélikus Hittudományi Egyetem teológus hallgatói. Közülük ketten is részt vettek ünnepségünkön, Mátyás a liturgiában szolgált, míg Dániel Reményik Sándor: Békesség Istenről című versét szavalta.

Elfogadta meghívásunkat Tóth Bence, Szabó Domonkos és Treplán Márk volt tanítványunk. Domonkost és Márkot a mai ünnepségre iskolánk zászlóvivőjének kértük fel. Bence pedig, mint már olyan sokszor az iskolai ünnepség hangosításában segít nekünk.

Tóth Bence, Reményik gyűrűs, jelenleg a Nagy Lajos Gimnázium tanulója. Kiváló általános iskolai tanulmányi eredményei mellett, felső tagozatba lépve aktív résztvevője volt ünnepségeinknek, hiszen úgy, mint a mai napon is a hangtechnikai eszközök kezelte. Bence hosszú évekig magas színvonalú audiovizuális munkát végzett a Ten-sing csoportban is.

Szabó Domonkos jelenleg a Bolyai János Gimnázium végzős tanulója. Kiskorától kezdve iskolánk cserkész csapatának tagja.  A mai napig fontos szerepet tölt be ifjú cserkészeink felkészítésében, mint cserkész kerületi kiképző. Családjával együtt szinte minden istentiszteleten szolgálnak, ő zongorajátékával színesíti az alkalmakat.

Domonkos a következőképp emlékszik vissza az itt eltöltött évekre:

            „Idén 4. éve már, hogy tanulmányaimat Iskolátok falain kívül végzem, legtöbben nem is ismertek, de kérlek, hogy arra, amit mondok, most jól figyeljetek!

            Az a hazaszeretet, az az Istenhez való ragaszkodás, amit itt a Reményik iskolában kaptam nem kopott le rólam az elmúlt évek viszontagságainak ellenére sem. Olyan gimnáziumba nyertem felvételt, ahol magasra teszik a tudás mércéjét a diákok számára. Nem tudnám megállni a helyem most, az érettségi évében sem, ha nem kaptam volna Reményikes tanáraimtól olyan jó alapokat, mint amilyeneket ti is kaptok jelenleg, ezért kérlek hát benneteket, hogy tiszteljétek és becsüljétek meg őket, addig amíg tehetitek! Higgyétek el nekem, hamar elszállnak majd az iskolás évek!
                        Én már első osztályos koromban csatlakoztam az iskola cserkészcsapatához, a 735. számú Reményik Sándor cserkészcsapathoz. 11 éve még kiscserkészként vágtam bele abba a végtelen utazásba, mely egészen a mai napig tartogat meglepetéseket számomra! Most itt állok a Farkas őrs Vándor rangú őrsvezetőként, mögöttem megannyi táborral, túrával, portyával és még sok mással, hívlak titeket a kalandra, mely segített nekem azzá a lelkes, életvidám fiatallá válnom, aki most vagyok! A felkelő nappal való együtt ébredés, patakban való fürdés vagy a tábortüzek estébe nyúló halk ropogásának hallgatása egytől egyig olyan élmények, amit kár lenne csak úgy elmulasztani. Több mint egy évtizednyi cserkészkedés után bátran állíthatom, hogy a cserkészeten belül mindent megtaláltam, amire egy fiatalnak a nagybetűs életben szüksége lehet. Életre szóló barátságokat, erkölcsi tartást adó biztos szellemi hátteret és összetartó fiatalos közösségeket.

            Kívánom számotokra, hogy hozzátok ki a legtöbbet iskolás éveitekből. Kívánok sok sikert, kalandot, kihívást és végtelen izgalmat, de legfőképpen azt, hogy találjátok meg helyeteket a világban.”

Treplán Márk Reményik-gyűrűs, iskolánk huszár hagyományőrző egyesületének tagja, a művészeti iskola néptánc tagozatának növendéke, mely tevékenységeket a mai napig is szívvel-lélekkel műveli.

„Tulajdonképpen az én Reményik Iskolás pályafutásom a kecskedudával kezdődött. Ugyanis, mikor a nyílt napon meghallottam ezt a hangszert, akkor mondtam szüleimnek „ én ide akarok járni”. Feladtam a leckét, mint utólag megtudtam, mert nem igazán bíztak benne, hogy a túljelentkezés miatt kiválasztanak engem. De szerencsém volt! Visszagondolva úgy gondolom, hogy ez a szerencse a 8 éven keresztül végigkísért.

Szóval természetes volt, hogy az alsó tagozatban tanórai keretben tanult néptánc foglalkozáson kívül a művészeti iskola néptánc szakára is beírattak szüleim. A néptánc azóta is óriási szerepet játszik az életembe.

Az alsó tagozatban már egy-két kezdetleges kis versenyen részt vettem, amik nem igazán sikerültek jól és ha nincsenek mellettem tanítóim, akkor biztos, hogy hamar feladom. Többször mondták nekem és szüleimnek is, hogy itt még nem az eredmény számít, hanem hogy hozzászokjak a megmérettetési légkörhöz, helyszínekhez, tanárokhoz. Igazuk volt!

4. osztályban farsangon huszár akartam lenni és akkor tudomást szereztem a kishuszár tagozat indulásáról. Igaz 6-7. osztályos diákokat vártak, de én is ott voltam az elsők között. Azóta is a tagozat tagja vagyok.

Az iskola megtanította nekem hagyományaink őrzésének és ápolásának fontosságát.

Olyan életcél tűztem ki magam elé el az iskolában tanultak és tapasztaltak segítségével, amely erőteljesen meghatározza a jövőmet.

Biztosan állítom, hogy ha nem ebben az iskolában kezdem a tanulmányaimat, akkor nem kapom meg ezeket a pozitív értékeket.”

Az ünnepi műsort Gregersen-Labossa György alapitó lelkész úr nyitotta meg és Sátory Károly igazgató úr zárószavaival fejeződött be.