Néptáncosok sikere Sopronban
2024-04-19
Április 16-17-én rendezték a XXI. Regionális Szóló Néptáncvetélkedőt Sopronban, melyen a Nyugat-
Dunántúl ifjú tehetségei csillogtathatták meg tudásukat és előadói rátermettségüket. A népes
mezőnyben művészeti iskolánk néptánc tanszaka tizenkilenc fős küldöttséggel képviseltette magát,
s növendékeink valamennyien a zsűri elismerésével térhettek haza a „leghűségesebb városból”.
A seregszemle első napján a „lurkók” és az „ifjoncok” – azaz a 7-10 éves, valamint a 15-18 éves
korosztály képviselői – mutatkoztak be az eseménynek otthont adó GYIK Rendezvényház színpadán.
Számukra egy szabadon választott néprajzi táj táncainak előadása volt a feladat, kétperces,
improvizációra épülő produkció formájában. A Reményik iskola Jerke csoportjának apró tagjai
Somogy tánchagyományából nyújtottak ízelítőt: a páros ugrós és kanásztánc élményszerű előadását a
közönség lelkes tapssal, az ötfős zsűri pedig elismerő oklevelekkel jutalmazta. A legidősebb korosztály
mezőnyét egy párosunk és egy legény szólónk erősítette, aki az Ipoly-vidék és Kalotaszeg táncait
mutatták be stílushű és rátermett előadásukban.
A második napon a „gyermek” kategória szereplői következtek – 11-14 esztendős táncosaink számára
egy régiónkat jellemző tánc és egy szabadon választott táncanyag bemutatása nyújtott lehetőséget a
megmutatkozásra. A vasi csárdás, ugrós és söprűtánc mellett a Dél-Alföld, Gömör, valamint az erdélyi
Mezőség és Kalotaszeg táncaival léptek színpadra tanítványaink, akik felkészültségük mellett a tánc
örömét és előadói egyéniségüket is megvillantották produkcióikban.
Íme, a Reményik iskola néptáncos büszkeségei és eredményeik:
LURKÓK
Különdíjasok: Ferencz Aisa, Őri Bence
Aranykeszkenős táncosok: Ányos-Csete Abigél, Kővári Sára, Tóth Szofi
Figurás táncosok: Kádár Zoltán, Lehotay Andor, Zsilkó Ákos
GYERMEKEK
Aranykeszkenős táncosok: Kovács Emma, Molnár Luca, Németh Sára, Pintér Dóra, Spiegel Anna
Figurás táncosok: Kádár Hunor, Kővári Barnabás, Paksa Bendegúz
IFJONCOK
Aranykeszkenős táncosok: Nagy Olivia
Figurás táncosok: Németh Dávid, Völgyi András
Felkészítők: Fekete-Tóth Bianka, Kővári Réka, Molnár Péter
Gratulálunk!