Díjnyertes novellák

"Szent Márton szellemi hagyatéka" címmel országos és kárpát-medencei magyaroknak meghirdetett novellaíró versenyre küldött be pályaművet két tanulónk. Ennek témája az önzetlenség, a segítrni tudás és akarás szerepe életünkben.

A szakmai zsűri által díjazott, vagy értékesnek talált novellák könyv formájában is megjelentek.

Különdíjat nyert: Volf Lili 3.a osztályos tanuló, emellett a novellája megjelent a kötetben még Kónya Sára 3.a osztályos tanulónak is.

A kötet megtalálható az iskolai könyvtárban is.

A nyertes történeteket itt olvashatják:

Anna igaz története

Az én egyik kedvenc időtöltésem a klasszikus balett. Itt ismertem meg Annát, akivel már 3 éve együtt tanulunk balettozni.

            Annának szép, fényes barna haja volt, amit egyre hosszabbra növesztett, hogy a balettórákon kontyban táncolhasson. Balett-tanárnőnk, Kriszta néni, akit mindenki nagyon szeret, azt mondta, hogy nem loboghat a hajunk, ezért kell kontyot viselni. Azt is elmesélte, hogy a klasszikus orosz balettben alakult ki a tarkóra tűzött, szoros konty használata. Anna mindig nagyon büszke volt a hajára, ápolta, és mindig frissen mosott volt hajkoronája. Egyszer, egy balettpróba után elmondta, hogy levágatja a haját. Anyukámtól megkérdeztem, hogy miért van erre szükség, hiszen én nagyon fontosnak tartom, hogy mindig hosszú legyen a hajam, mert szeretem, és fontos a balett és a néptánc miatt is. Ekkor anya elmondta, hogy vannak gyerekek, és felnőttek is, akik nagyon betegek, ezt a betegséget úgy hívják: rák. Sajnos, a gyógyítás alatt a beteg gyerekek nemcsak sokat szenvednek, rosszul vannak, fájdalmakat éreznek, de a hajuk is sokszor kihullik. Anna egy ilyen gyereknek szerette volna nekiadni a levágott haját. A karácsonyi balettelőadás után Anna rövid hajjal jött az első próbára. Mindenki nagyon csodálkozott, de ő boldogan mesélte, hogy csodaszép hajával segíthetett egy rákos beteg kisgyereknek, aki talán ettől jobban érezte magát.

            A próba után Annáért jött az anyukája, aki szintén levágatta a haját, hogy segíthessen valakin, akinek ezzel örömet okozhatott.

Kónya Sára, 3.a

Az igazi Aranyhaj

Liliána szép, szőke, hosszú hajú kislány volt. Szerette a csinos ruhákat, cipőket, táskákat, gyűrűket, nyakláncokat, hajpántokat és mindent, ami csillogó. Imádott ajándékot kapni. Testvére nem volt, így nem kellett osztoznia senkivel. Szülei és a rokonok elhalmozták mindennel, lesték a kívánságait. Ő pedig biztos volt benne, hogy ez így van rendjén, hiszen gyönyörű és okos is. Ha megtetszett neki valami, muszáj volt megkapnia. Amióta csak az eszét tudta, folyton azzal foglalkozott, mibe öltözzön, hogyan fésülje a haját. A mesék közül is a hercegnőseket kedvelte, mert ők mindig csodálatos ruhákba öltöznek, a hajuk hosszú, csodaszép. Az összes közül Aranyhajat nézte legszívesebben, mert neki voltak a leghosszabb, varázserejű fürtjei. A jelmezbálon is kedvenc mesefigurájának öltözött. Már régóta növesztette a haját. Arról álmodott, hogy egyszer földig fog érni, és mindenki őt csodálja majd. Mert a szépség nagyon fontos. Azt gondolta, hogy a csúnyák gonoszak. Csúnya gyerekekkel nem is barátkozott, hiába szerettek volna játszani vele. Anyukája imádta egyetlen, gyönyörű és okos gyermekét, de titokban szomorkodott amiatt, hogy lánya mindig csak magára gondolt.

            A kislány az őszi szünet egyik napján éppen a kedvenc meséjét nézte a tévében, amikor szokatlan dolog történt vele. Szomorú szemű kisgyerekek tűntek fel a képernyőn, egyiknek sem volt haja. Valami súlyos betegségről beszéltek a doktor bácsik a kórházban. Aztán egy fodrász néni azt mondta, ő ingyen vág hajat, hogy segítsen a gyerekeken, hogy ne maradjanak kopaszon, ne szomorkodjanak annyit. Liliána nagyon megdöbbent. Elszorult a torka. Érezte, hogy nincs ez így jól. Ő egészséges, csodás haja és élete van, azokkal a kicsikkel a tévében viszont nagyon rossz dolog történik. Egész nap ezen töprengett. Segítenie kell, de hogyan? Nagyon jól fog tanulni, ha megnő orvos lesz, és meggyógyítja őket… Hoppá, de az még nagyon sokára lesz! Mi lesz velük addig is? Megvan! Az ő haja nagyon hosszú már, ha levágatja, parókát készíthetnek belőle a kis betegeknek, ahogy a fodrász néni mondta. Rögtön szólt is anyukájának, hogy másnap vigye el fodrászhoz, mert le szeretné vágatni a haját. Anyuka nagyon meglepődött a kérésén, azt hitte, csak egy múló szeszély, ami másnapra elmúlik, ezért azt mondta, a napokban sok a munkája, nem ér rá. Aztán egy hét múlva, amikor kislánya még mindig kitartott a kérése mellett, elkísérte a fodrászhoz. Ott újra megkérdezte, hogy biztos-e a dolgában, de a lány nem tágított. Dolgozni kezdett hát a fodrász néni, a padló tele lett a szép szőke fürtökkel. Édesanyja aggódva figyelte, ahogy lánya könnyes szemekkel szedegeti levágott fürjeit egy zacskóba. Azt hitte, máris megbánta a hajvágást, és keserves sírásra számított. Akkor Liliána elmesélte neki, valójában miért is vágatta le a haját. Nem bánta meg, örömkönnyek csillogtak a szemében, mert azt a kis beteget képzelte el, aki majd az ő fürtjeit viseli. Doktor néni még nem lehet, mégis gyógyíthat egy kicsit a hajával, boldoggá tehet valakit. Az anyuka szíve örömmel telt meg, nagyon büszke volt az ő gyönyörű, okos és önzetlen kislányára.

            Teljesült hát Liliána álma: Aranyhaj lett, igazi varázshajjal.

Volf Lili, 3.a