I. hely Mese-, Vers- és Novellaíró pályázaton

Anyák, édes anyák

Keblére teszi,

ölelgeti,

minden estén mesél neki.

Mesél neki,

csókolgatja,

ha beteg lesz,

ápolgatja.

Kisdednek ha búja, baja,

orvosság rá a jó anya.

Kincsem

Arca rózsás,

orra pisze,

megszületett,

elhiszed -e?

Oly rég vártam, ajajaj,

de puha a babahaj!

Fekete gyémánt a szeme,

nekem a világot ragyogja be!

Isten hozott, drága húgom,

veled elszáll búm és bajom!

Tündéri testvér

Élt egyszer egy nagyon vidám kislány, akit Lillának neveztek el a szülei.

            A derék szülők tejben-vajban fürösztötték, egyfolytában dicsérgették, szeretgették, minden pénzüket egyetlen lányukra költötték. Amikor három éves lett Lillácska, édesanyja beíratta őt az óvodába, aminek ő nagyon örült, mert szeretett társaságban lenni, a kis barátokkal együtt játszani. Úgy érezte, mindene megvan a világon.

            Ahogy telt-múlt az idő, az óvodás kicsi lány boldogságát kezdte beárnyékolni valami, amiről még ő maga sem tudta, hogy mi az. Minden nap anyukájával kézen fogva ment az oviba, akivel imádták egymást, ő mégis irigykedve nézett azokra a barátaira, akiket a testvérük is elkísért: kistestvér, nagytestvér, a legszerencsésebbeket pedig mindkettő. Néhány gyerek volt csak a csoportban, aki hozzá hasonlóan egyedüli gyerek volt a családban.

Középső csoportos volt, amikor a karácsonyfa alatt egy gyönyörű játékbabát talált. Boldogan ölelte át a babát, és Huginak nevezte el. Azt mesélte egyszer a nagymamája, hogy amit Karácsony estéjén kívánunk, az valóra válik. Nagyiban bízva elalvás előtt összekulcsolt kézzel teljes szívéből azt kívánta, hogy a játékbaba változzon igazi Hugivá. Másnap nagyon csalódott volt, mert nem történt meg a csoda. A babával azért továbbra is szívesen játszott, és az óvodai pajtásokkal is. Csak azt tartotta nagyon igazságtalannak, hogy hamarosan két társának is kistesója fog születni. Majd eltelt a nyári szünet is, a kislány nagycsoportos lett. Már komolyan félt attól, hogy ő lesz az egyetlen gyerek a csoportban, aki testvér nélkül marad.

Lassan újra közeledett a Karácsony. Lilla várta is az ünnepet, meg szomorú is volt, amiért még mindig nem teljesült a kívánsága. Ezért így szólt a szüleihez: - Anya, apa! Mivel nekem nem született kistestvérem, nagyon szeretném, ha legalább a babám testvérkét kapna Karácsonyra.

-Ha jó gyerek leszel, biztosan teljesíti a kívánságodat Jézuska – válaszolták a szülei. Így hát, amikor Szenteste megpillantotta az ünnepi díszbe öltöztetett fa alatt Hugi meseszép „hugicáját” ugyanolyan szeretettel karolta át őt, mint Hugit tavaly. Elérkezett a lefekvés ideje, de a kislány úgy érezte, nem jön álom a szemére. Megint a kistesóra gondolt, de amint eszébe jutott, mit kívánt tavaly, két fényes pötty jelent meg előtte. Eleinte azt hitte, csak a fáradtságtól káprázik a szeme, de belátta, hogy tényleg két aprócska tündér repdes előtte. Először megijedt, aztán tapsikolni kezdett örömében. Ekkor megszólalt az egyik tündér: - Csitt! Nehogy meghallják a szüleid, ők nem tudhatnak rólunk! Az én nevem Illanó Lilla, a testvérem pedig Libbenő Lelle, és nagyon jó hírt hoztunk neked, hamarosan kishúgod fog születni! Mi vagyunk a ti védelmező tündéreitek. Amikor bajba kerültök, a segítségetekre sietünk. Azzal, ahogy jöttek, olyan gyorsan el is tűntek a tündérek. Másnap a kislány csodás hangulatban ébredt. Bizakodva várta, mi fog történni ezután.

            Néhány hét múlva a kis Lillát szülei titokzatos mosollyal az arcukon ölükbe ültették, megsimogatták, aztán végre kimondták azt a varázslatos mondatot, amire már oly régóta vágyott: kistestvére fog születni!!! Lillácska örömkönnyekben tört ki, és titokban Illanó Lillára és Libbenő Lellére gondolt. Teltek a hetek, anyukája pocakja egyre jobban domborodni kezdett, ő minden reggel külön puszit adott a kis pocaklakónak, esténként pedig sokat simogatta, és beszélgetett vele. Egyik délután anyukája bejelentette, hogy ma vizsgálaton volt, és a doktor bácsi megállapította, hogy kislány lesz a baba. Lilla boldogan kuncogott magában, hiszen ő már régóta tudta ezt. Most már azt is tudták, hogy mire megszületik az igazi hugica, akkorra már megkezdi az iskolát Lillácska. A család a naptárt nézegetve nevet keresett a kicsinek. Lillának azonban egyik név sem tetszett. Csak a két tündér járt az eszében. Az egyiket Lillának hívták, mint őt, a másikat Lellének, ezért az ő kishúgát sem hívhatják másként. Kérlelte szüleit, engedjék meg, hogy ő nevezhesse el az apróságot. Amikor kimondta az általa választott Lelle nevet, szülei furcsán néztek rá, és azt kérdezték, ugyan hol hallott ő ilyen különös nevet? Próbálták lebeszélni róla, de ő kitartóan ragaszkodott hozzá, közben pedig anyukája is megbarátkozott vele. Repült az idő, és a kislány elballagott az óvodából. Ez a nyár volt a legeslegjobb az eddigiek közül. Tudta, ha vége lesz, új korszak kezdődik az életében.

            Eljött a várva várt szeptember. Lilla nagyon jól érezte magát az iskolában új barátai között. Büszke volt, mert most őt irigyelték osztálytársai, amikor meglátták anyukája hatalmas pocakját. Már csak néhány nap, és végre nővérré válik!  Egyik reggel arra ébredtek, hogy anyunak menni kell a kórházba. Aznap alig bírta kivárni az iskola végét. Apu jött érte, és hozta az örömhírt, hogy megszületett az igazi Hugi. Csak ugrándozott örömében, szerette volna világgá kürtölni, hogy kistestvére született. 

Másnap bemehetett a kórházba meglátogatni anyut és a kisbabát. Amikor meglátta a kiságyban a gyönyörű kislányt, felkiáltott: - Te tényleg tündéri vagy, Lelle! Mindig is rád vártam! Csak úgy ragyogtak a baba szemei, majd amikor szülei nem néztek arra, felerősödött a ragyogás, s egy pillanatra Libbenő Lelle alakja tűnt fel, legalábbis Lilla úgy látta, hogy felé kacsintott.