Kimagasló eredmény a kárpát-medencei döntőben

Iskolánk csapata az Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság által szervezett vetélkedőn képviselte Vas vármegyét.

A kétnapos vetélkedőre Balatongyörökön került sor. Ide iskolánk csapata a Vasi Értéktár vármegyei döntőjének megnyerésével kvailifikálta magát. Az első napon a hungarikummal való ismerkedésé volt a főszerep. Többek között megismerhettük mind a kilenc hazai kutyafajtát, a huszárság történetét és dinamikus bemutatón láthattuk, hogy a solymászat ma is élő foglalkozás.

          

A második napon volt a vetélkedésé a főszerep. A délelőtt folyamán zajlottak az elméleti fordulók. Az első feladat a "házi feladatként" kiadott projekt bemutatása volt. Itt iskolánk diákjai a gombfoci hungarikummá nyilvánításáért emelték fel szavukat négyperces előadásukban. A bemutatók után több érdekes feladatot kellett megoldaniuk még a csapatoknak. 

A délután során a gyakorlati feladatoké lett a főszerep. Díszíteniuk kellett lángost és mézeskalácsot is. A Teqball -és az íjászpályán pedig ügyességüket kellett bizonyítani. Ezen felül zenei tudásukat is megvillanthatták amikor a magyar népzene emblematikus dalait kellett felismerniük.

A végig kiváló színvonaló és rendkívül jól megszervezett versenyen iskolánk csapata az előkelő 5. helyet szerezte meg a meghívott 14 csapat közül.

A csapat tagjai:

Gombos Emese (7.a)

Berta Péter (7.a)

Hanzsér Dominik (7.a)

Szitár Ádám (7.a)

Felkészítő tanár: Dalos Tibor

Napi ige

Iskolánk alapítványa

Testvériskoláink

Tehetségpont vagyunk

Örökös Ökoiskola vagyunk

Iskolánk Johannita védnökség alatt

Tudósítások iskolánkról

e-Igazgatótanács

Dominó Trans
Bethlen Alap
Nyitott ajtók
Cholnoky Kalendárium
Evangélikus Szeretetszolgálatért Alapítvány
Reményik
Szombathely Diakóniai Központ
Evangélikus Diakónia Magyarország
Evangelikus.hu
YS